A marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola már ötödik éve rendezi meg a "Somogy ezer éve" című honismereti és helytörténeti vetélkedőt általános iskolások számára. Összességében ez a tanév a verseny 15. éve, hiszen 10 éven keresztül a kutasi általános iskola szervezte.
Versenyünk fővédnöke Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke, támogatói közt pedig vannak magánszemélyek és intézmények is. Ez teszi lehetővé, hogy a jelentkező csapatoktól idén sem kérünk nevezési díjat.
A vetélkedő témája: Somogy megye néprajza, régészete és történelme
A feladatlapokat és a kérdéseket neves szakemberek segítségével állítjuk össze: Gálné Jáger Márta, L. Kapitány Orsolya, dr. Magyar Kálmán, dr. Bősze Sándor, dr. Sípos Csaba vesznek részt ebben a munkában és ők zsűriznek a szóbeli döntőben is.
A vetélkedő lebonyolítása:
A versenyre 4 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik öt alkalommal kapnak írásban megoldandó feladatokat. Ezek megoldásához segítségképpen megadjuk a felhasználható irodalom és a források jegyzékét. Egy iskolából több csapat is nevezhető, de mindenhonnan csak két csapat juthat a szóbeli döntőbe, ami 2012 áprilisában lesz Marcaliban. Erre a vetélkedőre az írásbeli fordulókban legjobb eredményt elért 10 csapatot hívjuk meg.
Az első feladatlapot valamennyi olyan iskola, amely már tavaly is nevezett, 2011 október elején megkapja. Kérjük azokat az iskolákat, akik most szeretnének a versenyre nevezni, október közepéig a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola címén vagy telefonszámán illetve a következő e-mail címen: pahi.k@citromail.hu ezt tegyék meg. A nevezés beérkezése után rögtön küldjük az első fordulós feladatlapot.
Iskolánk címe:
Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola
8700 Marcali Széchenyi u. 60 Telefon: 85/510-561
A vetélkedő technikai lebonyolítását Zajcsukné Páhi Katalin a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola történelem szakos tanára végzi.
Várjuk jelentkezésüket!
Marcali, 2011. október 07.
1. forduló

Felhasznált irodalom: www.wikipedia.hu www.somogy.hu Dr. Magyar Kálmán: A bencés rend középkori somogyi egyházai nyomában
1.rész (a www.noszlopy-marcali.hu honlapon a honismereti vetélkedő linkben megtalálható)
Jó munkát kívánok! Beküldési határidő: 2011. november 9.
Üdvözlettel: Zajcsukné Páhi Katalin
2. forduló

Beküldési határidő: 2011. december 9.
Jó munkát kívánok mindenkinek!
Marcali, 2011. november 9.
Üdvözlettel: Zajcsukné Páhi Katalin

Beküldési határidő: 2012. január 9.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új évet kívánok minden versenyzőnek és felkészítő kollégának!
Marcali, 2011. december 12.
Üdvözlettel: Zajcsukné Páhi Katalin

Beküldési határidő: 2012. február 17.
Jó munkát kívánok!
Marcali, 2012. január 24.
Üdvözlettel: Zajcsukné Páhi Katalin